2010. március 15, hétfő 18:00
MEGEMLÉKEZÉS AZ 1848–49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÉVFORDULÓJÁRÓL

Helyszín

Faluház
Baross Gábor u. 1
Biatorbágy 2051

18 órakor fáklyás felvonulás indul huszárok kíséretében a Faluházhoz.
Találkozunk 17.45-kor a következő helyszíneken:

  • Herbrechtingen tér – Ritsmann Pál utca sarok
  • Karinhy Frigyes utca, a Biatorbágyi Általános Iskola torbágyi épületénél
  • Szabadság utca – József Attila utca sarok, a gyógyszertárnál.

 

18.40-kor BEM JÓZSEF, A KÉT NEMZET HŐSE című fotó-kiállítás a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szervezésében.
Díszőrséget állnak a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tagjai, a kiállítást megnyitja Nagy Emil Bogumil, az egyesület elnöke.
Ünnepi beszédet mond: Wágenszommer István alpolgármester.

 

19 órától ünnepi műsor:
A KÖLTŐ UTAZÁSA – a Petőfi Vándorszínház előadása.

Az előadás alapja Petőfi Sándor felvidéki Úti levelei és Ferenczi György 2006-ban megjelent Petőfi albuma. Ferenczi György ezzel az albummal 21. századi mondanivalóvá formálta a fiatal költő verseit.

A produkció a cédé zenei anyagára és néhány, erre a bemutatóra készülő új számra épít. A közel kétórás színházi előadás látványvilága, a költő korának vándorszínházait, vásári mutatványosainak világát idézi.

A társulat tagjai: Ferenczi György, Apáti Ádám, Pintér Zsolt, Kormos Levente, Jankó Miklós, Bálint Tünde, Gulyás Réka,
Pilári Lili Eszter és Szabó Sipos Barnabás.

Rendező, tervező: Pál Kálmán.

A belépés díjtalan.

Időpont: 
2010. március 15, hétfő 18:00

Térkép

A térkép megtekintéséhez Javascript szükséges.
Tartalom átvétel