2014. december 13, szombat 10:00
ANGYALFIA

angyalfia3.jpg

Helyszín

Faluház, Fő tér

Több mint vásár: közös készülődés az ünnepre testben és lélekben!
Idén még családiasabb, még meghittebb, még szívmelengetőbb lesz az Angyalfia, mint eddig. Elhívtuk a város kisközösségeit, mutassák be karácsonyi műsoraikat, ajándékozzák meg egymást és bennünket. Ki-ki a maga módján, a maga eszközével és tudásával mutatja majd meg nekünk, mennyiféle csodája van a biatorbágyi adventnek, és átélhetjük, mennyi örömet ad a közösségben ünneplés.

Kövesse a Faluház Facebook-oldalát, tudjon meg többet az eseményről!

Az programokon való részvétel ingyenes.

Házigazda szombaton és vasárnap: Kozma András

 

SZOMBAT

 

Fő tér, 10.00: A vásár ünnepélyes megnyitója Tarjáni István polgármesterrel és Szádváriné Kiss Máriával. Fellép a Faluház Népi Ének Műhelye, Magdó Ildikó vezetésével.

Faluház, 10.00–16.00: LUCASZÉKKÉSZÍTÉS Néder Norbival, GYERTYAÖNTÉS, LUCA-NAPI BÚZAÜLTETÉS Herczegfalvi Edinával és MÉZESKALÁCSSÜTÉS a BÁBaKALÁCS Bábszínházzal.
Az advent ideje annyi titkot, misztériumot tartogat… Ezeket a tradíciókat, hagyományos tevékenységeket ismerhetik meg és próbálhatják ki kicsik és nagyok az Angyalfia első napján.

Fő tér, 10.30: A Biai Református Általános Iskola diákjainak közös ünnepi műsora. Felkészítő tanárok: Kontra Imre, Székelyné Czirják Katalin.

Fő tér, 11.00: A Czuczor Gergely Tagiskola diákjainak közös ünnepi műsora. Felkészítő tanár: Benke Ildikó, Tar Zsuzsanna, Szabó Ágnes.

Faluház, 11.30: ÖRÜLÜNK, HOGY MEGSZÜLETTÉL!
Biatorbágy Város Önkormányzata köszönti a legifjabb biatorbágyiakat és szüleiket.
Ünnepi műsort adnak a Czuczor-iskola tanulói.

Fő tér, 12.00: A Benedek Elek Óvoda ünnepi műsora. Felkészítő óvónők: Válintné Petrik Ágnes, Weinacht Mátyásné.

Fő tér, 13.00, 13.30, 14.00 és 14.30: A Biatorbágyi Általános Iskola alsó tagozatos tanulóinak ünnepi műsorai.

Faluház, 15.30: A Biai Református Általános Iskola diákjainak ünnepi néptáncelőadása. Felkészítő tanár: Kucsera Klári.

Faluház, 16.00: A MENTÉS MÁSKÉNT ZENEKAR KONCERTJE
A Mentés Másként zenekarral már találkozhattunk az idén két alkalommal is, ők nyitották a Faluház „Mentés másként” évét a magyar kultúra napján, velük ért véget táncházsorozatunk, és most ők zárják az évet az Angyalfián. Fogadják őket szeretettel! A Mentés Másként Trió zenéjét áthatja az újraéltető éneklés és az alkotó kísérletezés szelleme, új utakat keresnek az eredeti moldvai, gyimesi és délvidéki tamburás népdaloknak, táncdallamoknak. A trió tagjai neves népzenészek: Fábri-Ivánovics Tünde, Lipták Dániel és Fábri Géza.

Fő tér, 17.00: BETLEHEMI JÁTÉK a Biatorbágyi Általános Iskola felső tagozatos diákjainak előadásában.

Fő tér, 17.30: A biatorbágyi Keresztyén Testvér Gyülekezet ünnepi műsora Bolyki András vezetésével.

Fő tér, 17.50: A Biatorbágyi Népdalkör karácsonyi műsora Köllő Attila vezetésével.

Faluház, 18.30: A FOURTISSIMO DZSESSZZENEKAR KARÁCSONYI KONCERTJE
Nehéz szavakkal bemutatni a zenekart, leírni azt az utánozhatatlan érzést, amely a színpadról árad, amikor felcsendül a fúvósalapú dzsesszzene, és beindul a varázslat. A Fourtissimo frontemberei, a Kuna testvérek szinte egy emberként szólnak a közönséghez, Valéria énekhangja, a fiúk hangszerjátéka a nézők lelkéig hatol, és az összetartozás érzése hamar magával ragadja a hallgatóságot is. Koncertjeiken garantáltan jól érzi magát a bulizásra éhes közönség éppúgy, mint a nem mindennapi kulturális, zenei élményre szomjazó koncertlátogató publikum.

 

VASÁRNAP

Fő tér, 10.00: A Faluház Népi Ének Műhelyének karácsonyi műsora, Magdó Ildikó vezetésével.

Faluház, 10.30: „ÚJ CSILLAGNAK ÚJ KIRÁLYA” – Mese és muzsika a Parasztbiblia történetei alapján a Hagyományok Háza és a Czuczor Gergely Tagiskola szervezésében
Mária fogantatásától, Jézus születésén át, a Szent Család megmeneküléséig megtudhatjuk azt is, miért szagos a csipkerózsa, földig hajló ággal miért búslakodik a szomorúfűzfa, hogyan lett az első gyöngyvirág, és milyen csodáról mesélt a Nap az édesanyjának, amikor azon a különös napon oly késő este ért haza... Az előadás egyszerre nyújt vidám perceket ízes humorával, valamint megrendítő pillanatokat különleges hangulatával.
Előadók: Terescsik Eszter színművész, Navratil Andrea népdalénekes, a Kobzos együttes és Bese Botond dudás.
Az előadásra csak korlátozott számban lehet (ingyenes) regisztrációs jegyet kapni a Faluház Kultúrvárójában.

Fő tér, 11.30: A Benedek Elek Óvoda ünnepi műsora. Felkészítő óvónők: Zentai-Pénzes Zsuzsanna, Budai Mária.

Faluház, 12.00: A Szűz Mária Szent Neve Szkóla ünnepi előadása, Szabó Ágnes kántor–tanító vezetésével.

Faluház, 12.15: A Fészek Drámacsoport műsora, felkészítő tanár: Kerényi Viktória.

Fő tér, 12.30: A Biai Református Egyházközség énekkara, Nagyné Győrfy Ildikó kántor–karnagy vezetésével

Fő tér, 13.00: A Torbágyi Református Egyházközösség ünnepi műsora.

Fő tér, 13.30: A Biai Szent Anna Kórus ünnepi műsora, Szalai Péter kántor vezetésével.

Fő tér, 14.00: Györök Márk és Szakács Máté gitáros–énekes páros ünnepi műsora.

Fő tér, 14.15: A Biai Református Egyházközség ifjúsága Virág Balázs beosztott lelkipásztor vezetésével.

Faluház, 14.30: A RENDÍTHETETLEN ÓLOMKATONA – A Faluház Szivárvány Ifjúsági Színjátszó Köre előadásában.
Hans Christian Andersen gyönyörű, klasszikus meséjét továbbgondolva, az első szerelem boldogságát és a szerelem melletti tűzön-vízen át való kitartás példáját állítják elénk a színjátszók ezen az estén.
A mesét átdolgozta, színpadra állította, és rendezte: Szakadátiné Gueth Zsuzsanna.

Fő tér, 15.00: A Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola ünnepi műsora. Felkészítő tanárok: Koczor Viktória, Hamzáné Hamza Ágnes, Hajzukné Rack Noémi.

Fő tér, 16.30: HA BETÉR AZ ÉGI KIRÁLY – magyar népi betlehemes játék
„Öregapámtúl hallottam, hogy jeles ünnep alkalmával – amennyiben kellőképpen felkészült, megfényesedett a test és a lélek – Ég a Földdel összeér. S a Mennyeknek kapuján olyankor bélátni. Úgy mesélte, hogy egyenest az Úristen szeme közi lehet olyankor nézni!” Ősi, kincses hagyományokra visszatekintő betlehemes játékunkat bábtáncoltatással, énekmondással és élő dudaszóval ajánljuk a kedves nagyérdemű figyelmébe.
Alkotók és játsszák: Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád.

Faluház, 17.30: KARÁCSONYI GÁLA a Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekar koncertjével, majd a Füzes Táncegyüttes előadásával.

Fő tér, 18.00: A vásár zárásaként a Szakály Mátyás Férfikórus ünnepi műsora, Feleki László karnagy vezetésével.

 

AZ ANGYALFIA-VÁSÁR IDEJE ALATT:

KARÁCSONYI CIPŐSDOBOZ-AKCIÓ a biatorbágyi Fidelitas szervezésében
A rászoruló gyerekek részére felajánlott cipősdoboznyi ajándékot (könyv, játék, ruhanemű, nem romló édesség), illetve tartós élelmiszereket a Fidelitas-sátorban várjuk.
Információ: Tálas-Tamássy Richárdnál, a 06 30 831 9347-as telefonszámon.

TAGTOBORZÁS ÉS ADOMÁNYGYŰJTÉS a Magyar Vöröskereszt biatorbágyi alapszervezete szervezésében, a Fő téren.
További információ: Szanyi Józsefnél, a 06 30 271 9791-es telefonszámon.

Időpont: 
2014. december 13, szombat 10:00 - 2014. december 14, vasárnap 21:00
Tartalom átvétel